Erzsébet tábor 2020. június 29-től július 3-ig

A nyári napközis tábor első turnusában 14 tanuló vett részt a Székhelyintézményben, közülük öten a Bocskai Tagintézményből. A gyerekek számára napi négy étkezést biztosítottak.

További képek a Facebookon

A programunk nagyon színes volt, mivel társultunk a Kalmár Tagintézményben táborozó két csoporttal, így mindenki mindenen részt tudott venni.

Az első napon bemutatkozással, ismerkedéssel, csapatépítő játékokkal kezdtünk, ami igazán vidámra sikeredett. (Hátamon a nevem, Szituáció másolás, Parola). Farkas Ildikó tanítónő vezetésével és részvételével egy futball mérkőzésen csaptak össze a fiúk és a lányok. „Nagy meglepetésre” a fiúk győzedelmeskedtek. Levezetésképpen egy mozgáskoordinációt fejlesztő játék következett. Ebéd után a fák árnyékában mesefilmet nézhettek a gyerekek az udvaron nagy kivetítőn. Ezután körmöcskézésbe kezdtünk, ami az egész hetet végig kísérte. A gyerekek nyakláncot, karkötőt, virágot, pillangót készíthettek. Három órától nagy buli indult, disco valamint néptánc tanulás.

Kedden közlekedési ismereteket elevenítettek fel, illetve tanultak a gyerekek játékos formában. Megbeszéltük, mire kell figyelni gördeszkázáskor, biciklizéskor, görkorcsolyázáskor. A szabadon választott udvari játékok most sem maradtak el: foci, csúszdázás, fogójátékok, homokozás stb. A Bakcsó Egyesület előadása a múltba repítette a gyerekeket. A környezettudatos életmód, szelektív hulladékgyűjtés, újra hasznosítás volt a téma. A nagy hőségben felüdülést nyújtott a habparti, ahol önfeledten pancsolt mindenki.

A szerdai napon kirándulni mentünk a Nyíregyházi Állatparkba. A reggeli elfogyasztása után a Zöld Piramisba és Ócenáriumba vettük az irányt. Ámulattal nézték a gyerekek a csodálatos halakat, cápákat, korallokat, rájákat. A függőhídon néhányan kicsit izgultak, de sikeresen átértünk a varánuszok, gorillák birodalmába. Ezután sorra megnéztük a földrészenként „csoportosított” állatokat. A parasztudvarban vidáman simogatták a kecskéket, akik ezt nagy örömmel fogadták. Természetesen hosszú sétánkat többször megszakítottuk étkezéssel, vásárlással, fagyizással. Az Állatpark szóvivőjével is találkoztunk, aki szívesen válaszolt a gyerekek kérdéseire, egy közös fotóra be is állt kis csoportunkba. A buszhoz a melegtől, sok gyaloglástól elfáradva, de élményekkel, ismeretekkel felvértezve indultunk.

Csütörtökön délelőtt újra előtérbe került a környezettudatosság, természeti értékeink, a környezet szépítése, az egészséges táplálkozás. A Kalmár Tagintézménybe mentünk át, ahol a Balmazújvárosi Tűzoltóság közel egyórás fürdőzést, pancsolást, habpartit varázsolt a sportpályára. Délután újrahasznosított anyagokból készítettünk játékot, amit ki is próbáltunk. Ezen a napon újabb meglepetés érte tanulóinkat, az ugrálóvár, ahol önfeledten csúsztak, másztak, ugráltak, jól elfáradtak. Uzsonna után néhány csapatépítő játékkal szórakoztattuk egymást az udvaron. (Három állítás egy hamis, Hogy érzem magam itt és most). A napot szabadon választott mozgással, játékkal zártuk.

A péntek délelőtt a művészeti nevelésről, kulturális örökségeinkről, a hagyományőrzésről szólt. Petrovics Sándor és felesége sok-sok népi játékkal ismertette meg a gyerekeket. Nagy élmény volt a fából készült körhinta, a lovagi torna, a csigafuttató, a horgászat, a sokféle ügyességi, célba dobós játék. A gólyaláb és a hordólovaglás kicsit nehéznek bizonyult, egy-egy táborozónak sikerült „talpon illetve hordón” maradni. Délután a Sármos Lovasegyesület két lova, Zafír és Sármos érkezett hozzánk négy kísérővel, akik minden gyereket felsegítettek a lovakra, sétáltak velük néhány kört az udvar kijelölt részén. Mindenki nagyon élvezte. A hetet egy kis játékkal (Névgombolyító) zártuk, valamint az elégedettségi kérdőívek kitöltésével.

A gyerekek elmondták, milyen jól érezték magukat a hét folyamán. Kedvelték a programokat, örültek, hogy több hónapi bezártság után egy jó kis csapatban lehettek.

A táborozók egész heti programját koordinálta Farkas Ildikó, Felhősiné Tóth Anikó tanítók, segítő: Szabó Bence.

Tájékoztató

Tájékoztató

Tisztelt Szülők!

A 2019/2020-as tanév munkatervének összeállításakor még nem gondoltunk arra, hogy ez a tanév más lesz, mint az eddigiek.

Sajnos a koronavírus megjelenése átírta az évek óta jól bevált forgatókönyvet.

2020 március közepén szinte egyik napról a másikra megváltozott körülöttünk minden.

Intézményeink kiürültek, áttértünk a tantermen kívüli digitális munkarendre, a gyerekekkel való kapcsolattartás formája gyökeresen megváltozott.

Kollégák, szülők azonnal igyekeztek alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, soha nem tapasztalt mértékű összefogás alakult ki néhány nap alatt.

A cél közös volt: megfékezni az ismeretlen és mindannyiunkban félelmet keltő járvány terjedését és ezen körülmények között tovább dolgozni, biztonságban befejezni az elkezdett tanévet. Tudtuk, hogy egymás nélkül ez nem lehetséges, a felnőttek fegyelmezettsége minden eddiginél nagyobb érték lett.

Hogy voltak nehéz pillanatok, hogy néha hoztunk népszerűtlen, de az aktuális helyzethez igazodó döntéseket, hogy elfáradt a gyermekei tanulását otthon segítő szülő, a gépe fölött görnyedő nevelő, hogy az iskolában addig is szorgalmas gyerekek nehezen haladtak, néha sírva tanultak, s hogy, aki megpróbált a hétköznapokban is kihátrálni a kötelezettségek alól, az most még inkább megtette?

Ezeket a kérdéseket vagy állításokat senki nem vonja kétségbe.

Lassan végére érünk ennek a nehéz iskolai évnek, és mielőtt ismertetnénk a hátralévő teendőket, legyen a szó a köszöneté.

Szeretném megköszönni kollégáim munkáját, akik a tantermen kívüli oktatást a családok otthoni eszközlehetőségeihez igazítva lelkiismeretesen megoldották.

Köszönet illeti a technikai dolgozóinkat, a nevelést-oktatást segítő munkatársainkat, hiszen ők az elmúlt több, mint 70 napban végig benn voltak, és intézményeink fertőtlenítésén, környezetünk szebbé tételén dolgoztak.

Köszönjük a tankerületi központnak, hogy a feltételek biztosításával segítette munkánkat.

Hálás vagyok vezetőtársaimnak, hiszen a döntések meghozatalában, a munkafolyamatok koordinálásában mindvégig mellettem álltak.


Kedves Szülők!

Az Önök támogató hozzáállására, türelmére nagy szükségünk volt az elmúlt időszakban.

Bízunk abban, hogy a felmerülő nehézségek, problémák közepette is érezték, hogy a gyerekek érdekeit és a tanév sikeres lezárását prioritásként kezelve dolgoztunk.

Köszönjük kitartásukat és segítségüket!

A 2019/2020-as tanév utolsó feladatai:

  • a tanítási év végéig érvényben van a digitális munkarend, a tanév utolsó napja június 15.
  • június 2-tól június 26-ig az eddigi rend szerint továbbra is biztosítjuk munkanapokon a tanulók felügyeletét
  • a felzárkóztatás folyamatos, tanulóink kiscsoportos formában, előre összeállított órarend szerint, naponta 8:00-11-ig segítséget kapnak a tanév sikeres teljesítéséhez
  • a tanítás nélküli munkanapokon nem lesz digitális oktatás, de felügyelet és felzárkóztatás igen – ezek a napok: június 9-10-11-12.
  • az osztályozó vizsgák időpontja: június 9-10-11., az érintett tanulókat postai úton értesítettük
  • a járványhelyzetre való tekintettel a hagyományos tanévzáró ünnepség elmarad, tanulóink osztályonként, előre meghatározott időpontokban június 16-án és június 17-én vehetik át a bizonyítványukat osztályfőnökeiktől (az időpontokról az osztályfőnökök értesítik a szülőket a jövő hét folyamán)
  • a nyári táborok szervezése még folyamatban van, erről később adunk tájékoztatást
  • és végül a ballagás

Minden gyermek életében fontos mérföldkő a ballagás, egyik legszebb iskolai ünnepségünk.

A kialakult járványügyi helyzet azonban ennek a rendezvénynek a megszervezését is befolyásolja. Hetek óta izgalommal figyeljük a vészhelyzet alakulását, a kormány rendeleteit, a fenntartónk iránymutatását. Megértettük, hogy az egészség, különösen gyermekeink egészségének védelme a legfontosabb.

Szeretnénk felelősségteljes döntést hozni nyolcadikosaink búcsúztatása tárgyában.

A kormány és a fenntartónk útmutatásán túl senki nem befolyásolta szervező munkánkat.

Szülői megkeresés felém ezidáig nem érkezett.

Alaptalannak érezzük és visszautasítjuk azt a feltételezést, miszerint konkrét személy – ráadásul aki eddig támogatásával mindig segítette iskolánkat – megtiltja a szülők részvételét a ballagáson. Intézményünk oktatási intézmény, melyben semmilyen provokatív intrikának helye nincs.

Iskolánk vezetősége a jelenlegi helyzethez igazodva, a fenntartó útmutatását követve, a gyermekek érdekeit szem előtt tartva dönt a ballagás időpontjáról és mikéntjéről.

A honlapon hivatalos közleményben, aláírásommal hitelesítve, ezáltal a döntés felelősségét is magamra vállalva hamarosan tájékoztatjuk a kedves szülőket a részletekről.

Türelmüket és megértésüket köszönöm!

Balmazújváros, 2020. június 04.

     Tisztelettel:

Nádasdiné Kerekes Erzsébet

Intézményvezető